8. Fejezet

 

Nyolcadik fejezet

 

Fordította: Szilvi

 

Alyssa hunyorogva nézett a fölötte lévő napra. Az égen uralkodva ragyogott, olyan fényesen, hogy egyetlen felhő sem merte kihívni. A hőség úgy nehezedett a fejére, mintha vaskos kezek nyomnák lefelé a vállát. A talpa alatt a talaj olyan gyorsan megégette volna, mint a forró parázs, ha levetné a csizmáját, és mezítláb lépkedne rajta. Ruhája izzadtságtól átitatva, fojtogató határozottsággal tapadt a testére.

Erőltetett lélegzetet vett, és köhögni kezdett, amikor a szél felkavarta a homokot. Fáradtság kínozta. Fájdalmat okoztak a nem látható sérülései.

Hol volt?

Káosz vette körül. Bármerre is nézett Alyssa, a napfény éles fénye fegyvereken, pajzsokon és bíborvörösre festett páncélokon villant meg. A testek hátborzongató táncot jártak, ahogy férfiak százai igyekeztek megölni egymást.

Hirtelen hangok töltötték be a csendet, mintha az eddig befogott füléről leeresztette volna a kezét. A kardok csörömpölésétől összerezzent. Hangok kiáltoztak, miközben a férfiakat levágták. Végtagokat csaptak le. Testeket vágtak ketté. Alyssa szíve a bordáihoz csapódott, amikor a harcosok nekimentek, beleütköztek. A fülében kín és félelem sikolyai csengtek. Kegyelemért való kiáltások.

Hirtelen egy sötét alak emelkedett előtte, ruhája hullámzott a száraz szélben, és elsötétítette a napot. Ugyanebben a pillanatban karok fogták le hátulról, bilincsként szorították, és elvágták a levegőjét. Miközben a lány rémülten nézett, az előtte álló férfi – aki nem volt azonosítható a mögötte vakító fénytől – hatalmas csatakiáltást adott ki, felemelte a hatalmas, ívelt pengét, és olyan ívben lendítette, hogy a végén Alyssa feje elválna a testétől.

Alyssa felsikoltott, és küzdött a kiszabadulásért. Heves vonaglással rúgkapált, karmolászta a köréje fonódott karokat, nyöszörgött és levegőért küzdött, miközben egyre jobban elárasztotta a pánik.

– Mi... Alyssa?

A lány mozdulatlan lett, a szíve hevesen vert, erősen zihált. A szemei kinyíltak. A vastag, inas karok, amelyek eddig szorították, meglepetten megrándultak, majd hirtelen elengedték.

A látomás eltűnt. A kiáltások elhallgattak. A félelem visszahúzódott.

A vér fémes illata azonban mintha még mindig ott lengedezett volna a levegőben.

Dillon.

Dillon mellett feküdt az ágyban. Pontosabban a férfi feküdt vele az ágyban. Biztosan azután jött az ágyba, hogy ő elaludt, és...

Nos, nem gondolkodott azon, hogy a férfi hol aludt a betegsége alatt. Vagy, hogy ma este hol fog aludni. De ez a férfiszobája és ágya volt. Biztosan álmában fordult feléje öntudatlanul. A testével az övéhez simult. Akkor Dillon álma vált az ő álmává.

– Alyssa? Jól vagy?– A hangja kissé megingott. Talán még mindig küzdött a saját rémálmával.

– Igen – válaszolta remegve, és a hátára fordult, hogy ránézhessen a férfira.

– Elsírtad magad.

– Csak egy rémálom volt.– Alig tudta elszigetelni az éjszakától. – Csak egy rémálom.

A férfi szeme csillogott a holdfényben, amely halványan világított be az ablakon keresztül a szobába. Az oldalán feküdt, arccal az övéhez közeli párnán. Miközben a nő nézte, a férfi keresztbe fonta a karját a széles mellkasán, és a kezét alájuk dugta, mintha nem bízna meg abban, hogy azt teszik, amit akar. – Engem is baljós álmok gyötörtek.

Alyssa szívverésének eszeveszett tempójakezdett lassulni. Az izmai sorban egymás után ellazultak. Kisöpörte a haját a szeméből, és az oldalára fordult, hogy szembenézzen a férfival. A mozdulattól még közelebb került a férfi. Olyan közel, hogy testének melegsége elérte a lányt a takaró alatt, és elűzte a rémület borzongását.

– Nem bántottalak, ugye? – kérdezte tétován. Talán attól félt, hogy álmában túlságosan megszorította a lányt.

– Nem. A legmegfelelőbb pillanatban ébresztettél fel, uram. Köszönettel tartozom ezért.

A férfi furcsán nézett rá, de túl sötét volt ahhoz, hogy bármit is láthatott volna a szemében.

– Ez az, ami kísért éjszakánként téged? – kérdezte a lány, és megremegve emlékezett vissza az őt körülvevő vérengzésre.

A férfi felsóhajtott, és felnyúlt, hogy megdörzsölje a szemét.

– Nem mindig ugyanaz az álom, de... igen, hasonló jellegű.

Kéretlen könnyek fenyegették. Nem csoda, hogy olyan rosszul aludt. Ha tudná, hogy ilyen álmok várnak rá minden egyes alkalommal, amikor lefekszik pihenni, Alyssa soha nem akarna aludni. És ellentétben az összes többi sebbel, amit meggyógyított rajta, nem tudta, hogy ezt hogyan orvosolhatná.

– Miről álmodtál? – kérdezte halkan Dillon.

A lány nem tudta rávenni magát, hogy elmondja neki. A férfit elkeserítené, ha megtudná, hogy az ő álma hatolt az övébe, és rémítette meg ennyire.

Összeszorult torokkal megrázta a fejét. – Nem akarok beszélni róla!

A férfi hatalmas keze kiemelkedett az árnyékból, és a lány arcához simult, könnyek után kutatva. Összeráncolta a homlokát, amikor megtalálta őket.

– Pszt. Semmi baj – mormolta magához húzva a lányt. – Nem kell! Ez csak egy álom volt, Alyssa!Ne engedd, hogy tovább kínozzon!

Hagyta, hogy a férfi a mellkasához húzza a fejét, testét az övéhez szorítsa. A férfi egyik kezével Alyssa hátát, a másikkal a haját simogatta.

Hosszú, könnyed simogatással.

Lassú, nyugtató körözéssel.

Alyssát nyugalom járta át, miközben átkarolta a férfi derekát, és leutánozta a férfi mozdulatait. A férfi olyan nagy és izmos volt, a háta széles és erős. Amikor csókot nyomott a feje búbjára, és arcát a hajának támasztotta, a lány elmosolyodott, és a férfi mellkasához simította arcát, a durva szőrzetaz orrát csiklandozta.

Alyssa nem tudta, milyen varázslat érte. Soha nem érezte még ezt a békét, ezt a szabadságérzetet. Egyetlen leheletnyi levegő sem választotta el őket. Telt mellei a férfi mellkasához és izmos hasához nyomódtak. Csípője a férfi csípőjéhez simult. Lábaik lazán összefonódtak.

Minden értelemben szerelmesek ölelése volt. Mégsem érzett szégyent, ahogy zavart sem. Csak a forróság emelkedő áradatát, miközben a pulzusa ismét felgyorsult, de ezúttal nem a félelemtől. Az izmok a keze alatt fokozatosan megfeszültek, és a férfi feszültsége utat talált belé. Érezte, ahogy a férfi egyetlen része, amelynek mindig is szégyenlősen kerülte a látványát (de megpillantotta azon a reggelen, amikor meztelenül ugrott ki az ágyból), a legmegdöbbentőbb módon megnyúlik a hasánál. A légzés nehezére esett. A nagy kéz a hátán most már nem megnyugtatta, hanem ösztönözte. De mire ösztönzött? Ezek az érzések idegenek voltak számára, felváltva izgalmasak és ijesztőek.

A férfi megmozdult, egyik izmos combja az övé közé csúszott. Gondolatai utat törtek maguknak a lányt elborító homályon át.

Szétszórtan reagálvarájuk, jobb lábát egy kicsit feljebb tolta. A férfi halkan felnyögött, egy halk, épphogy csak nem morgással, és a lányt meglepte a férfiból érzett elégedettség. A kezét végigcsúsztatva a lány csípőjén, a fenekén és a combján – bizsergő forróságot hagyva maga után – beakasztotta az ujjait a lány térde alá, és felhúzta a lábát a csípője fölé.

Alyssa addig észre sem vette, hogy a férfi meztelen.

A vádlija nem találkozott mással, csak forró hússal, amely meghajolt, amikor a férfi hozzáhajolt, gyakorlatilag a hátára fordította, és még nagyobb forróságot generált benne. Az egyetlen dolog, ami elválasztotta a legintimebb részét a férfi legintimebb részétől, a vékony vászoning volt, amit viselt, és ami majdnem a fenekéig ért.

Biztosan meghallhatta a lány zihálását, mert hirtelen mozdulatlanná vált, a keze Alyssa combjába markolt. Ujjai megálltaka lány inge alá csúszásban, hogy megsimogassák a sima, csupasz bőrt. – Alyssa?

Bizonytalanság, vágy, döbbenet, bűntudat, szükség. Nem tudta megkülönböztetni a saját érzelmeit a férfiétól. Nem, miközben a teste zümmögött és könyörgött neki, hogy hagyja figyelmen kívül a kötelezettségeit, legyen önző, és engedjen a csodálatos érzéseknek, amelyeket Dillon táplált benne.

Ó, mennyire szeretett volna a férfihez simulni, a testét az övéhez dörzsölni, és még magasabbra lobbantani a lángokat.

– Alyssa...

Bocsánatot akart kérni. Alyssa érezte, ahogy ez felemelkedik Dillonban, a nőkkel kapcsolatos félszegségének vélt zavara miatt érzett szégyenérzettel együtt. Emiatt elkomorult, mert egyszer sem látott bizonyítékot ilyesmire, és ő maga épp az ellenkezőjét tapasztalta. Dillon mégis attól tartott, hogy ő majd elfordul tőle, és durvának tartja majd, amiért engedett az alantas vágyainak, és megérintette. Még most is fájt a teste a szükségtől, és a lány érezte, ahogy küzd a késztetés ellen, hogy elmozduljon tőle, óvatosan visszafogva magát.

Amikor a férfi levegőt vett, és kinyitotta a száját, a nő feljebb csúsztatta a kezét, hogy betakarja azt.

A férfi tétovázott, majd csókot nyomott a lány ujjbegyére.

Lehunyta a szemét, a tudat, hogy a férfi soha nem lehet az övé, nyomasztotta.

– Jó éjt, Dillon – suttogta, csalódást okozva a férfinak... és saját magának is.

– Jó éjt!

Érezte, ahogy Dillon megfeszül, amikor lecsúsztatta a lábát aférfi lábán. A teste tiltakozott minden mozdulat ellen, ezért az ágy másik oldalára gurult. Hűvös levegő áramlott közéjük, ami szomorú kontrasztot alkotott azzal a mámorító pírral, amit a férfi hagyott a bőrén.

Alyssa figyelmesen hallgatózott, várva, hogy a férfi elforduljon tőle.

De nem tette. Pontosan úgy maradt, ahogy a lány hagyta, teljesen mozdulatlanul.

Vajon a férfi is ugyanúgy tele volt sajnálkozással, mint ő?

Percek teltek el.

Egyikük sem talált vigaszt az alvásban.

– Dillon?– Magában átkozta magát a gyengeségéért.

– Igen?

– Fázom.

Egy pillanatnyi tétovázás következett. Aztán meghallotta az ágynemű zizegését, és érezte, ahogy a férfi nagy, meleg teste a hátához simul. A férfi combjainak csúcsa a fenekéhez ért. Egyik vastag karja átkarolta a derekát, szorosan magához ölelte, a keze éppen a melle alatt volt. A másik a feje alá csúszva párnát képezett.

Elégedetten sóhajtva arcát a lány hajába fúrta, és várta a válaszát.

Ennyit bizonyára megengedhetett magának. – Köszönöm, Dillon!

Az egy csók volt, amelyet könnyedén a vállára nyomott?

– Jó éjszakát, Alyssa!

 

* * *

 

Dillon beletúrt ujjaival az izzadt hajába, és megállított egy arra járó szolgát, hogy italt kérjen.

– Úgy tűnik, megint jó formában vagy, testvér – mondta mellette Robert. – Azt hittem, tovább tart, míg visszanyered az erődet!

– Miért?– Dillon végigmérte a körülöttük lévő termet, hogy megbizonyosodjon róla, hogy senki más nem hallgatózik. – A sebeim már napokkal ezelőtt begyógyultak. Ha nem lett volna más elfoglaltságom, már rég csatlakoztam volna Simonhoz a Pinehurstért vívott csatában.

Robert fanyar mosolyt villantva megrázta a fejét.

– Nem láttad azt az ijesztő mennyiségű vért, ami kifolyt a testedből. Nem tudtam, hogy egy ember képes ennyit elveszíteni és mégis életben maradni.

Dillon felidézte az ő és Ann Marie sikertelen próbálkozásait, hogy megállítsák a szüntelen szivárgó bíborvörös patakokat, amelyek Alyssa sebeiből csordogáltak. A sebeket ő okozta.

Összeszorult az ajka. A fogai összekoccantak.

– Az ilyen gondolatokból semmi jó sem származik!

Meglepett rosszallással pillantott Robertre. – Gondolod, hogy ismered a gondolataimat?

Mindkét férfi elvette a korsókat, amelyeket egy szolgáló nyújtott nekik, majd megvárták, amíg a nő hallótávolságon kívülre kerül.

– Magadat hibáztatod a fájdalomért, amit a sérüléseid gyógyítása közben érzett.

Dillon hátravetette a fejét, és hosszan ivott. A sebek, amelyeket a sebei hagytak a nő testén, talán már nem látszottak, de kitörölhetetlenül bevésődtek az emlékezetébe. Akárcsak az újabb sebek, amelyek majdnem elrabolták a nőt tőle.

– Jó okkal hibáztatom magam. Az én hibám volt!

– Nem tudatosan léptél azoknak a nyílvesszőknek az útjába. És nem is bátorítottad, hogy meggyógyítson téged, tudva, hogy ez valamilyen módon árthat neki. Ha valakit, akkor engem terhel a felelősség!

– Nem! Ezt már elvetettük.– Dillon egy-két lépést eltávolodott, és figyelte, ahogy a szolgák rendet tesznek a teremben. Alyssa mindig gondoskodott arról, hogy az otthona tiszta és frissillatú legyen, hogy színes kárpitok díszítsék a kőfalakat. Ez is egy volt a feladatai közül, amit ő természetesnek vett.

– Az évek során, amióta ismerem őt, soha nem kérdőjeleztem meg a gyógyítási módszerét, soha nem kérdeztem meg a következményekről.

– Az ember gyakran nem kérdőjelezi meg azt, amit születése óta látott és hallott. Apánk soha nem érdeklődött a gyógyítója egészsége után. A nő soha nem mutatott semmilyen gyengeséget. Mivel egy és ugyanazon személynek tartottad őket, természetes volt számodra, hogy azt feltételezted, a sajátodnak nem esett baja, amikor használta az ajándékát.

– A tudatlanság nem mentség! Nem törli el a fájdalmat, amit minden alkalommal érzett, amikor a sebeim felhasították a testét!

– Dillon...– Robert elhallgatott, majd a bejárat felé biccentett, ahol egy férfi állt, aki a szobában tartózkodó néhány személyt fürkészte.

– Odanézz! Kétségtelenül üzenet érkezett Simontól.

Meglátva urát, a férfi Dillon mellé sietett, és átnyújtotta az üzenetet.

– Uram! Egy üzenet Sir Simontól.

Dillon átvette a pergamentekercset, és a konyha felé intett.

– Frissítsd fel magad!

– Igen, uram!

Dillon hallgatta a távolodó lépéseket, miközben Simon hanyag firkálmányát fürkészte.

– Mik a hírek?– kérdezte Robert.

– Alagutat ásnak a falak alatt, és csak a parancsomra várnak, mielőtt áttörnék, hogy elfoglalják a várat. Camden semmit sem sejt, mert arra számít, hogy inkább a kőhajítókat használják majd.

– Okos trükk a hajítógépek összeszerelése a szeme előtt, hogy megtévessze őt, hogy azt gondolja, tudja hogyan és mikor jön a támadás. Az összeesésed utáni napon hírt küldtem Simonnak a sérüléseidről és a sikertelen rajtaütésről, hogy ne csodálkozzon a késlekedéseden.

– És ő tájékoztatta Camdent a jó egészségemről.– Dillon ajka megrándult. – És gyáva gazembernek nevezte, amiért nem ő maga próbált megölni.

A fivére felnevetett. – Bárcsak láthattam volna Camden arcát! Nem kétséges, hogy a páncéljába piszkított, amikor meghallotta, hogy túlélted, és hamarosan igazságot fogsz keresni.

Dillon morgott valamit, és a pergamenre meredt. Váratlan rossz érzés bugyogott fel benne. Ismét egy újabb csata, amely elszakítja őt az otthonától. Csakhogy ezúttal az elválás sokkal nehezebb lesz.

Nem akarta elhagyni Alyssát. Mellette akart maradni, még több elragadó mosolyt csalogatni az ajkára, építve az érzésekre, amelyek mindkettőjüket váratlanul érték az előző éjszaka.

– Elmegyek helyetted, ha úgy kívánod – ajánlotta fel Robert halkan.

Felnézve, Dillon megértést olvasott a kék szemekben, amelyek annyira hasonlítottak az övéire.

– Nem! Bármennyire kényelmetlen is, Pinehurst új hűbéruraként az én felelősségem, hogy én magam vegyem át. Biztosítanom kell, hogy az emberek hűségesek lesznek hozzám, és követelnem kell a hűségesküjüket!

Robert bólintott.

– Akkor itt maradok, és vigyázok a bölcs asszonyra helyetted. Nem esik bántódása a távollétedben, testvérem! Az életem árán is vigyázni fogok rá!

Dillon nyugtalanul nézett rá. Olyan emberhez képest, akikerülte az unalmat, és gyakran kereste a küzdelmet, szörnyen lelkes volt, hogy ezt most kihagyja.

– Ugye nem kezded túlzottan megkedvelni őt?

– Persze, hogy nem! – csattant fel Robert. – Elfelejtetted a fogadalmamat, hogy a szolgája leszek, amíg meg nem gyógyul?

– Nem, de...

– Megmentette az életed, Dillon! Gondolod, hogy én ezt így viszonoznám neki? Azzal, hogy a következő hódításommá teszem?

Dillon elkomorult, ostobának érezte magát. Itt volt az ideje, hogy egyszer s mindenkorra legyőzze ezt a féltékenységet, mielőtt a karmai túl mélyen beágyazódnának ahhoz, hogy kihúzhatóvá váljanak.

Robert egy grimaszt vágva beismerte: – Egyébként, lehet, hogy nem úgy tűnik, de még nem vesztettem el minden nyugtalanságomat a közelében. A bájos arca néha elfeledteti velem, miközben a jelenlétében vagyok. De az ereje... amit láttam és tapasztaltam, amikor meggyógyított téged...–Megcsóválta a fejét. – Próbálok nem gondolni rá!

– Uram?

Megfordulva az intézőjét látta közeledni.

William hatvan éves volt, és évtizedek óta becsülettel és hozzáértően szolgálta a családot. Átlagos magasságú, nádszálvékony, hosszú, fehér hajfürtökkel, amelyek körbevették kopasz fejebúbját, józan ember volt, aki mindig is úgy tűnt, hogy Dillon és a boszorkány közelében jobban érzi magát, mint a legtöbben.

– Igen, William?

– A fürdőd kihűl, ha nem használod hamarosan!

– A fürdőm?

– Igen, uram! A bölcs asszony gondoskodott az elkészítéséről egy ideje.

– Köszönöm, William!El is felejtettem.

Amikor az intéző távozott, Dillon megfordulva azt látta, hogy Robert felvont szemöldökkel néz rá.

– Mi van?

– Ugye nem engedted meg neki, hogy folytassa a munkáját?

– Nem. Biztos vagyok benne, hogy Ann Marie tette. A bölcs asszony pihen. Nem aludt jól az éjjel.– Elhallgatott, mert újabb aggodalom hasított belé.

Nem látta Alyssát, mióta hajnalban a karjaiban ébredt. A hajának illatos kuszasága volt a takarója, akárcsak a testének meleg görbületei. Ott feküdta hátán, nem is tudta, mennyi ideig, és élvezte a mellkasán nyugvó karjának csodálatos érzését. A lány keze laza ölelésben fonódott a nyaka köré. A mellei az oldalához nyomódtak. Békés arca a vállán feküdt. A combját átvetette az ágyéka felett. Apró talpa a vádlijai közé szorult.

Nem akart megmozdulni, maradni akart, csókokkal és incselkedő simogatással ébreszteni a lányt. Mégis, félve a lány reakciójától, inkább óvatosan kiszabadította magát a csábító szorításból, és csendben kisurrant az ágyból, majd a hálókamrából.

Ha őszinte lett volna önmagához, bevallotta volna, hogy kissé szorongott a beszélgetéstől. Évek óta először vonakodott közeledni hozzá. Bűntudat rágta, amit a folyton jelenlévő vágy erősített.

Tegnap este Alyssa sebezhető volt, és gyötörték annak a betegségnek a maradványai, amelyet a gyógyulás váltott ki benne. Nehezen tudott hozzászokni ahhoz a tényhez, hogy most már ő is és Robert is ismerte a titkát. És mit tett, hogy segítsen neki? Szégyentelenül flörtölt vele, féltékeny szeretőként viselkedett, amikor Robert meglátogatta, megijesztette, hogy felébredjen egy szörnyűnek tűnő rémálomból, majd megpróbált vele szeretkezni, mielőtt visszanyerhette volna az egyensúlyát, teljesen tudatában lévén az ártatlanságának.

És ma reggel ismét erre vágyott.

– Mi a baj?– kérdezte Robert, félbeszakítva Dillon önmarcangolását. – Úgy nézel ki, mintha most ittál volna két pohárral abból a borból, amelyik tavaly tavasszal savanyodott meg.

Hogyan is válaszolhatott volna? Undorodom magamtól, amiért olyan mélyre süllyedtem, hogy megpróbáltam elcsábítani a nőt, akit mindennél jobban tisztelek és csodálok, amikor a legsebezhetőbb volt?

Robert kinevezte magát a nő védelmezőjévé. Ő volt az utolsó ember, akinek Dillon megnyílhatott, vagy akinek bevallhatta, akárhogy is legyen.

– Ez semmiség. Csupán átgondoltam, hogy milyen intézkedéseket kell tennem, mielőtt elmegyek.

– Mikor indulsz?

– Holnap reggel.

Robert bólintott, és hátba veregette.

– Majd gondoskodom erről helyetted. Menj és fürödj meg! Kétségtelenül fájdalmaid lesznek a ma reggeli megerőltetés után!

Dillon játékosan a karjai bilincsébe fogta Robert nyakát.

– Túl korai még kárörvendeni, Kölyök! Még nem sikerült legyőznöd engem, még ha olyan gyenge és törékeny is vagyok a sérüléseim után.

Robertnek volt erre néhány válogatott szava. Dillon elképzelte, hogy Alyssa arca egészen rózsaszínű lett volna, ha meghallja őket. A tény, hogy most láthatta és becsben tarthatta ezt a bájos pírt, mosolyt csalt az arcára, miközben felfelé haladt a lépcsőn a kamrájához.

Nagyon halkan kinyitotta az ajtót, besurrant, majd becsukta, remélve, hogy a fürdés nem zavarja majd Alyssát, ha aludna. Vagy sérti az érzékenységét, ha ébren lenne. A szoba felé fordulva megdermedt. A mosolya lassan elillant, miközben minden mozdulatlanná vált benne. Aztán a szíve kemény, nehéz dobogásba kezdett. A gyomra furcsán pördült egyet. És az összes önmarcangoló gondolat, amely odalent ostromolta, vereséget szenvedve felemelte a kezét, és elmenekült.

Alyssa valóban aludt...abban a kádban, amelyről tévesen azt hitte, hogy neki szánták. A feje a kád hátsó peremének támaszkodott, egy kicsit a kandalló felé dőlve, amelyben tüzet gyújtottak, hogy ne fázzon. A pislákoló lángok aranyszínű fényt vetettek nedves bőrére.

A vágy előre vitte Dillon lábait.

Alyssa mögöttAnn Marie ült a padlón és a lány haját fésülgette és legyezgette, hogy gyorsabban száradjon. Ann Marie felszisszent, amikor észrevette a férfit.

– Uram! Nem hallottam, hogy bejöttél. Amikor bejöttem, hogy megnézzem, tudnék-e valamiben segíteni a gyógyítónak, fürdőt kért, és én...

– Hagyj magunkra! – utasította a férfi, le sem véve a tekintetét Alyssáról.

Nem tudta, hogy Ann Marie mit látott az arcán, de ez rávette, hogy átmeneküljön a szobán, felvegyen egy batyut az ágyról, majd anélkül, hogy felvette volna Alyssa sötét köntösét, kisiessen az ajtón.

Dillon hosszú percekig állt a kád mellett, és egyszerűen csak beitta a lány látványát.

Alyssa haja kezdett száradni, és az éjféli szatén patakjaiként ömlött le a padlóra, ahol gyorsan hullámos fürtökké húzódott össze. A szeme alatt kialakult mélyedések a lehunyt sűrű szempillák alatt rejtőztek. A telt ajkak, amelyeket nem csókolt meg előző este, miközben a keze a testén barangolt, épp csak annyira nyíltak szét, hogy megpillanthassa a lány fogait. Puha ajkak. Rózsaszín és duzzadt. Dillon szája kiszáradt, ahogy azon tűnődött, milyen ízűek lehetnek, milyen könnyen simulnak az övéhez.

A karcsú karok, amelyek tegnap este ölelték őt, most a kád peremén egyensúlyoztak. A kecses kezek, amelyek a hátát simogatták, ernyedten lógtak a kád szélén. Csábító mellei voltak a következők, amelyek magukra vonzották a férfi tekintetét, kemény, rózsaszín csúcsaik épp csak a víz pereme fölött lebegtek. Az alattuk lévő derék olyan karcsú volt, hogy biztos volt benne, át tudná érni a kezével. A telt csípő körülölelte a sötét göndör fürtöket, amelyekhez a gyengeség pillanatában nekinyomta izgalmát, majd formás lábakban folytatódott, amelyeket a nő csekély magasságához képest meglepően hosszúnak talált. Lábak, amelyeket szerette volna, ha a szenvedély hevében köré fonódnak.

A nőre bámulva, Dillon szebbnek találta, mint bármely más nőt, akit valaha is látott. Minél tovább állt ott, annál keményebbé vált a teste, annál zihálóbb a lélegzete, és annál kevesebb lelkiismeret-furdalása maradt, hogy harcoljon erotikus késztetései ellen.

Lehajolt, és ujjaival végigsimított a lánycsillogó halántékán, majd vissza, hogy körberajzolja a fülét. A tenyere a lány arcához simult, miközben Alyssa szemhéja megrebbent, majd felemelkedett.

– Dillon – motyogta a lány álmos üdvözléssel, ami mélyen megérintette a férfit. Mosolyogva felemelte az egyik kezét, hogy megsimogassa a férfi arcát. Hallottaa borostájánaksercegését, amikor a nő újra megérintette, még jobban felforrósítva a vérét.

A lány mosolya elhalványult. Egy apró ránc képződött a szemöldöke között, ahogy a másik irányba billentette a fejét. Újra megsimogatta a férfit. Elkerekedett a szeme. – Dillon!

Visszarántotta a kezét, és felpattant, a kád szélén kifröccsent a víz, és eláztatta a férfi lábát, a lábszárát és a padlót körülötte. Éppen csak sikerült megakadályoznia, hogy a fejük összeütközzön.

Miközben Alyssa félreérthetetlen döbbenettel nézett le magára, majd körbepillantott a szobában, Dillon rájött, hogy újabb kolosszális baklövést követett el. A nő hét évet töltött teljesen elrejtőzve a fekete köntöse alatt. Persze, hogy nem örült, amikor arra ébredt, hogy egy bámészkodó férfi csorgatja a nyálát a meztelen teste felett.

Mit kellene tennie? Hogyan hozhatná helyre a helyzetet?

Dillon kezdett kiegyenesedni, már hiába kereste mind a megfelelő bocsánatkérést, mind pedig egy törölközőt vagy köntöst, amit átadhatna neki.

Alyssa tiltakozó hangot adott ki, mindkét kezévelmegragadta a férfi tunikáját, és magához rántotta.

A férfitez váratlanul érte, érezte,ahogy meginog az egyensúlya, és a kád pereme felé nyúlt.

Elhibázta.

A karja belemerült a vízbe. Az egyik lába felemelkedett. A másik megcsúszott a tócsában, amelyet a nő éppen az imént produkált. A következő pillanatban már a kádban volt, a víz alatt, az arca a nő mellei közé szorult.

Ezután mindkettőjük részéről nagy vonaglás és fröcskölés következett. A végén Dillon olyan pózban végezte, hogy megszédült a feje. A kezei a kád alján támaszkodtak a nő mögött és az oldala mellett. Alsóteste Alyssa ó-az-annyira-csodálatos combjai közé került, a térdén egyensúlyozott, a talpát a levegőben tartva, a lábszárával kiékelve magát a kád oldalához.

Hőség árasztotta el a férfi ágyékát, amely egy vonalban volt a nő középpontjával. Az a vágy, amit korábban érzett, megháromszorozódott, amikor pillantása találkozott a lány döbbent tekintetével.

Hirtelen kinyílt a hálókamraajtaja.

– Dillon, mekkora kontingensre...?– A szavak zihálással szakadtak félbe.

Alyssa felsikoltott, és átkarolta Dillon nyakát, hogy megakadályozza, hogy a férfi felemelkedjen, és felfedje őt. A férfi visszaharapott egy nyögést, amikor a lány lábai is köré fonódtak, hogy pajzsként rögzítsék.

Fogait összeszorítva, a válla fölött a fivérére pillantott, és felnyársalta őt vizuális tőrökkel.

Robert tágra nyílt szemekkel és leesett állal bámult rájuk.

– Nos?– morogta Dillon.

Robert elvörösödött arccal felocsúdott a sokkból, és kiegyenesedett. – Én...ööö... ööö...– Pislogva, eltúlzott meglepettséggel körülnézett a szobában, és kibökte: – Hoppá, ez nem is az én hálókamrám!– Megpördülve kilépett, és becsapta maga mögött az ajtót.

Dillon értetlenül nézett le Alyssára.

Most, hogy a nemkívánatos közönségük elhagyta őket, a lány lazított a szorításán, és hátradőlt, hogy a férfi szemébe nézhessen.

A férfi ajka megrándult.

Az övé követte a példáját.

Mindketten vidám nevetésben törtek ki.

– Nem az őhálókamrája?– fuldokolta Dillon.

– Talán Robert túl sok sokkot kapott az utóbbi időben.

– Azt hiszem, igazad van.

A nevetésük elcsendesedett. Visszatért a tudatosság.

Csend telepedett rájuk, miközben egymás szemébe néztek.

– Miért csináltad ezt?– suttogta végül Dillon, és azon tűnődött, vajon mennyi időbe telik, amíg a lány rájön, hogy a lába még mindig köré fonódik.

– Mit csináltam? – válaszolta a lányugyanolyan halkan.

Egyik kezére támaszkodva Dillon felemelte a másikat, és meglengette az ujjait, hogy felhívja a lány figyelmét a róluk csöpögő vízre.

– Meghívtál a fürdődbe.– Cukkoló nevetéssel próbálta elűzni a nőbe kúszni készülő idegességet.

– Nem akartam, hogy rám nézz – ismerte be a lány.

A férfi szeme körül ráncok sorjáztak az elfojtott nevetéstől.

– És azt gondoltad, ha lehúzol magadhoz, az majd megakadályozza ezt?

Váratlanul könnyek töltötték megAlyssa szemét, ellentmondva az erőltetett mosolyának, és letörölve a férfiét.

– Te voltál az egyetlen elérhető fedezék számomra.

Dillon megsimogatta az arcát, érezve, hogy más is kínozza az egyszerű szégyenlősségen túl.

– Miért nem akartad, hogy nézzelek?

A nő szótlanul ingatta a fejét.

– Az ígéreted miatt, amit a másik bölcs asszonynak tettél? A fogadalmad, hogy nem mutatod meg magad önként másoknak?

– Nem! – Egy csillogó könnycsepp csordult le a szempilláiról, és megnedvesítette Dillon hüvelykujját.

– Akkor miért?

– Nem akartam undort kelteni benned!

Egyáltalán nem erre számított. – Undort kelteni bennem? – ismételte meg hitetlenkedve.

– Sebhelyes vagyok.– A nő összehúzta a szemöldökét. – Vagyis voltam. Amikor arra ébredtem, hogy ott állsz fölöttem, elfelejtettem, hogy a hegek begyógyultak, és...– Nagyot nyelt. – Nem akartam, hogy lásd őket.

– Alyssa, azok a hegek az enyémek voltak. Te akkor szerezted őket, amikor meggyógyítottál engem.– Amikor a lány kinyitotta az ajkát, hogy megszólaljon, a férfi rátette egyik ujját. – Ha azok a hegek ott maradtak volna, ahová tartoztak is – azéntestemen –,teundorodnál tőlük?

– Nem, de te harcos vagy!

– Ahogy te is az vagy. Nem egyszer lovagoltál már csatába az oldalamon. És...– Megrázta a fejét. – Nem tudod, milyen gyönyörű vagy számomra? Olyan szép, hogy a képed, mindig ott motoszkál a fejemben, amikor külön vagyunk, elvonva a figyelmemet arról a feladatról, amit éppen próbálok elvégezni, és teljesen haszontalanná tesz a körülöttem lévők számára. Nem lenne ez másképp akkor sem, ha még mindig sebhelyes lennél!

Újabb könnycsepp gördült le. – Nem szabad ilyeneket mondanod, ha nem igazak!

– De igazak! – erősködött. – Hozzám érsz.– A nő egyik kezét az arcához emelte, és ott tartotta. – Nem látod az igazságot a szavaimban? Nem érzed?

A lány szótlanul bámult rá.

– Alyssa?

– Nem tudok tisztán gondolkodni, amikor hozzám érsz – suttogta a lány.

A férfi szíve kihagyott egy ütemet. Érezte, ahogy az övé vadul dobog a mellkasán. – Meg kell bocsátanod nekem!

– Miért?

A férfi lehajtotta a fejét. – Ezért.

 

* * *

 

Dillon ajkai megérintették a lányét egy első tétova csókban, ami vad volt a maga visszafogottságában. Pusztító a gyengédségében.

Alyssa hirtelen nehezen jutott levegőhöz. A pulzusa felgyorsult. A bőre bizsergett. Minden izma megfeszült. És amit hallott... amit látott...

Dillon kusza, szenvedélytől vezérelt gondolatait. Az erotikus képeket, amiket azok keltettek.

Az egész teste felhevült, és sajogni kezdett attól a szükséglettől, ami a férfit is emésztette.

A férfi kissé hátrébb húzódott, kék szemei elsötétültek, lélegzete ziháló volt. Olyan arckifejezése volt, amely tükrözte mindazt az éhes káoszt, amely belülről emésztette. Lenyűgözöttség párosult a szükséggel, amelyet szeretet lágyított, és amelyet Alyssa nem engedte elhinni magának, hogy szerelem lehet. A tekintet, amelyből kiderült, hogy egyetlen más nő sem tudta volna így felizgatni őt. Senki más nem tudta volna rávenni, hogy így belefeledkezzen.

A nő a nevét suttogta. – Dillon!

A szemei lecsukódtak, miközben valami elragadtatáshoz hasonló érzés jelent meg a vonásain.

– Szeretem, amikor kimondod a nevemet.

Olyan gyönyörű volt. Tekintete az ajkakra esett, amelyek csak másodpercekkel korábban követelték a sajátját. Melegek, teltek és hívogatóak. Tudta, hogy újra meg kell kóstolnia őket.

– Dillon.

A férfi szemei kinyíltak, az övébe néztek, elolvasva a benne lévő vágyat, és lángra lobbantak a forróságtól. Alyssa az ajándékain keresztül érezte, ahogy a férfi önuralmameginog, majd elpattan. A perzselő éhség, amely elnyomott minden értelmet, úgy árasztotta el, mintha átszakadt volna egy gát. A férfi felnyögve hajolt a lányhoz, és leeresztette az ajkait, hogy felfalja az övét. Amikor a lány zihálva szétnyitotta őket, a férfi nyelve besurrant, hogy csábító táncot járjon az övével.

Egyik izmos karja a lány dereka köré szorult, és magához húzta. A szükség – a sajátja és a férfié – által vezérelve, ismét a férfi nyaka köré fonta a karjait, szorosan magához ölelte, sajgó melleit a férfi mellkasához simítva. Megfeszítette a férfi dereka köré font lábait, a bokájánál összezárta őket, és egyre közelebb vonta a férfit, hogy megpróbálja csillapítani a belsejében felgyülemlő forróságot.

Dillon helyeslően mordult fel, és elhagyta a lány ajkainak menedékét, hogy egy perzselő utat kövessen a nyakán. Megszüntetve a kád aljához támaszkodást, a másik kezével megragadta a lány tarkóját, és felfelé lendült. Egymásba fonódó testüket előre mozdítva, a férfi leeresztette a lábát a vízbe, hátradőlt a sarkára, és Alyssáta combjaira ültette, miközben nőiessége egyvonalba került az izgalmával.

Alyssa még soha nem tapasztalt ilyen intenzív szükségletet, ilyen kétségbeesett vágyat. A szűzies félelem összezsugorodott, ahogy Dillon elméje és szíve irányította a kezét. Ügyetlenül, remegve szabadította meg a férfit átázott tunikájától, és félredobta. Az alatta viselt vászoning is hasonló sorsra jutott. Meleg test találkozott az övével, amikor a férfi a meztelen mellkasához szorította őt, keményen és engedékenyen egyszerre.

– Alyssa – nyögte, egyik kezét a lány csípőjére téve, és arra ösztönözve, hogy ringassa magát rajta. – Most már látod? – kérdezte a férfi a forró csókok között, amelyek végigkísértékAlyssa nyakának vonalát a válláig. Kivillantotta a fogait, majd továbbhaladt a kulcscsontjához, és még lejjebb. – Most már érzed? Hogy milyen gyönyörű vagy nekem? Hogy mennyire kívánatos vagy? Mennyire mindent elsöprő és lehetetlen, hogy ellenálljak? A bőröd.– Nyelvével végigsimított a mellei közötti bőrön. Mint egy gyöngyszem. Ragyogó. Opálos. Hogy tudtad elrejteni előlem? Látnom kellett volna, ahogy előragyog a fekete köntösöd alól, mint a felhők takarójával dacoló hold.

– A melleid.– A férfi ajkával, nyelvével, fogaival követelte az egyik kőkemény csúcsot. A másikra a durva tenyerét illesztette, és ezzel lángoló tüzet gyújtott, amit csak ő tudott eloltani. Az én kezemnek készültek. Csak az enyém! Olyan puha, kerek és tökéletes.

– A derekad.– A kezemmel könnyedén át tudom érni. Ilyen finomság az én erőmhöz és méretemhez képest megszédíti a fejemet.

– A csípőd.– A mellénél lévő keze hátrasiklott, le a hátán, végig körözve, mintha nem tudna betelni az érintésével. A másik a csípőjén maradva a fenekére csúszott, még jobban rögzítve magához. Reszketek a vágytól, hogy benned legyek. Hogy érezzem, ahogy körülveszel, melegen és befogadón, hogy ugyanolyan őrülten vágysz rám, mint én rád.

– A lábaid.– Ezer év alatt sem gondoltam volna, hogy ott lesznek, ahol most vannak, körém fonódva, és ezzel hozzád szorítva.

– És az arcod.– Egy utolsó csókot adva mindkét mellre, néhány centit hátradőlt, és szinte megbabonázva bámult a lány szemébe. – A gyönyörű arcod.– Elvette a kezét a lány hátáról, és remegő ujjait Alyssa homlokához emelte, hogy hátrafésülje sűrű fürtjeit, amelyek ismét nedvesek voltak a fröccsenéstől. Egyszerűen nincsenek szavaim, hogy leírjam a szépségét, és csak azt tudom, hogy azzal, hogy elrejtetted előlem, megfosztottál a legnagyobb kincsemtől.

Nedvesség homályosította Alyssa látását. Kezét a férfi hajába mélyesztve magához húzta, és megcsókolta őtminden szeretetével, vágyával és vágyakozásával, amit ő ébresztett benne. Ha Dillon tudná, milyen mélyen hatnak rá a szavai, a gondolatai, az érintése, nem lenne oka irigyelni Robertet a nőkkel való bánásmódjáért.

A csók félbeszakadt. Dillon szíve ott dübörgött a mellkasában, ahol a nőéhez nyomódott. A szeme csillogott a szükségtől, a reménytől. – Alyssa!

A lány hallotta, amit a férfi nem mert hangosan kimondani: Hadd szeretkezzek veled!Hadd tegyelek a magamévá!

– Igen – suttogta, mindkettőjüket megdöbbentve.

Úgy tűnt, a férfinak megállt a lélegzete. – Nem kértem...

Megsimogatta a férfi arcát. – Nem is kell, Dillon!

A levegő rohamtempóban hagyta el a tüdejét. Arcát a lány nyakába temetve magához szorította. Nem érdemlem meg ezt!

Összeszorította a szemét, és egy csókot nyomott a férfi füle fölé. – Jobbat érdemelsz!

A férfi egy pillanatra megdermedt, aztán ellazult, és megcsókolta Alyssa torkát. – Nincs jobb! – Egyik karját a hátára, a másikat a csípője alá horgonyozta, és azt suttogta: – Kapaszkodj szorosan belém!

A nő bólintott, a karjait a férfi nyaka köré fonta, és megkapaszkodott, miközben Dillon kecsesen felállt, annak ellenére, hogy a lány súlya ránehezedett. Az egymáshoz simuló testük finom súrlódása melegen tartotta a lányt, miközben a férfi óvatosan kilépett a kádból, és a padló legszárazabb részére lépett. Néhány lépéssel később leeresztette a nőt az ágyra.

Elmosolyodott, amikor a férfi elővett egy törölközőt, és időt szakított arra, hogy a felesleges vizet kipréselje a hajából, mielőtt finoman végighúzta volna a testén. Először az elején. Aztán a hátán.

– Nem szeretném, ha megfáznál – magyarázta a férfi.

– Veled, mint takaróval, nem fogok – mormolta, és csodálkozott saját vakmerőségén. Elvigyorodott, amikor a férfi keze akcióba lendült, másodpercek alatt lekapta a csizmáját, az átázott lábszárvédőjét és az alsónadrágját.

Miután levetkőzött, egy pillanatra megállt az ágy mellett, hogy a lány beigya a látványát. Alyssa erősen elpirulva hagyta, hogy a tekintete a férfi dereka alá suhanjon... és nyelt egyet. Gyógyítóként eltöltött évei alatt már látta néhány férfi fedetlen ágyékát. De azok mind idős, gyengélkedő férfiak voltak, akik távol álltak az izgalomtól.

– Nagyon nagy vagy, Dillon!

A férfi elmosolyodott, és lefeküdt mellé, szorosan magához ölelte, mint a közös rémálmuk után.

– Félsz?– A lány feje búbjához nyomta az ajkát.

Viszont minden leányos félelmet, amit esetleg érezhetett volna, háttérbe szorított a kettejük közös éhsége. – Csak egy kicsit.

Dillon az egyik tenyerébe fogta Alyssa arcát, és kényszerítette, hogy felnézzen rá.

– Ha bármikor azt kívánod, hogy abbahagyjam, csak ki kell mondanod a szavakat, és én zokszó nélkül megteszem. Semmi olyat nem kívánok tenni, ami nem okoz neked örömet, Alyssa – mondta neki komoly arccal és hangon.

Miközben a férfi iránt érzett szerelme felduzzadt benne, a lány kissé elfordította a fejét, és megcsókolta Dillon tenyerét.

– Azokból a percekből ítélve, amelyeket az imént együtt töltöttünk a kádban, nagyon jól tudod, mi okoz nekem örömet!

Halvány mosoly világította meg a férfi vonásait, amikor végre megadta magát. Magáénak követelte a lány ajkát, a hátára fordította, és a kezével és a szájával elkezdte szenvedélyesen felfedezni a testét. Az ajkait, a melleit, a köldökét és lejjebb.

A lány tehetetlenül vonaglott, belegabalyodott a vágy hálójába, amelyet a férfi szőtt, miközben Dillon több botrányos fantáziát is valóra váltott a gondolataiban látottak közül. Bár a férfi olyan módon és olyan helyeken érintette és csókolta meg, amelyek sokkolták, Alyssa egy szóval sem panaszkodott, helyette a nevét nyögte, és felé hajolt. És amikor a férfi elhelyezkedett a combjai közé, és érezte, hogy a teste bebocsátásért könyörög, nem érzett félelmet.

– Nem akarlak bántani – nyögte a férfi, és izmai remegtek a visszafogottságtól.

Megpuszilta a férfi fülcimpáját. – Akkor ne hagyd abba!

Fájdalmat érzett, annak ellenére, hogy a férfi óvatosan vette el a szüzességét, de ez hamarosan feledésbe merült, maga alá temette a csodálkozás, amit a testük ilyen bensőséges egyesülése okozott.

Miután Dillon egy pillanatig hagyta, hogy Alyssa alkalmazkodjon a méretéhez, majd izmait megfeszítve, behatolva és visszahúzódva elkezdett mozogni. A vágy szikrái egyre magasabbra csapódtak. Alyssa ívbe feszülve ment elé a mozdulatoknak, egyre többre vágyott, egyre közelebb és közelebb akart kerülni hozzá. A férfi Alyssa csípőjére csúsztatta a kezét, vezette, tanította a mozdulatokra, táplálta a tüzet, amely felemésztette, és sürgette valami felé, amit nem ismert fel.

Dillon felismerte. Akarta. Vágyott rá. A nő érezte ezt. De addig visszatartotta magát, amíg a nő is meg nem találta.

A férfi mozdulatai felgyorsultak, ahogy a lány lélegzete is.

– Dillon – nyögte, szorosabban átölelve a férfit, megfeszülve,érte nyúlva...

Dillon keze elhagyta a lány csípőjét, és Alyssa érezte, ahogy ujjai a bensőjétvédő sötét fürtökhöz csúsznak. Villámok cikáztak át rajta, amikor a férfi megsimogatta és ingerelte ott, ugyanabban a ritmusban, ahogy a teste is mozgott benne.

Az extázis hullámról hullámra söpört végig Alyssán, megfeszítette az izmait, és még egyszer utoljára kihúzva a férfi nevét az ajkai közül.

A férfi nyögve megmerevedett fölötte, a fejét hátravetette, és a gyönyör újrakezdődött, amikor a férfi eksztázisa az övé lett.

Dillon összeomlott a nőn, súlyának nagy részét az alkarján tartva.

Zihálva, kielégülten ölelkeztek, miközben lelassult a légzésük. A pulzusuk egyre egyenletesebbé vált. Izmaik ellazultak. Dillon az oldalukra fordította magukat, de még mindig összekapcsolódva, egyik kezét becsúsztatva a nő térde alá,felhúzta Alyssa lábát a csípőjére, ahogy előző este is tette.

Elégedetten Alyssa a férfi mellkasához simult, és hagyta, hogy leereszkedjenek a szempillái.

Nyugalom ölelte át őket.

A lány most sokkal jobban ráhangolódott Dillon gondolataira és az érzelmeire, és érezte, hogy – évek óta először – a férfi békés. Boldog volt.

De tudta, hogy ez nem tarthat sokáig.

– Holnap indulsz Pinehurstbe – suttogta.

A férfi felsóhajtott. – Igen.

– Nem engeded, hogy elkísérjelek.

– Nem tehetem.– Megsimogatta a haját és megcsókolta a homlokát. – Kérlek, ne vitatkozz velem, Alyssa!

Vitatkozott volna, ha nem lett volna beavatva a férfi gondolataiba. Nem csak a saját biztonságát kockáztatta volna, ha elkísérné. Dillon is veszélyben lenne, ha az ellensége helyett rá gondolna. Ilyen erős volt a vonzalmuk, az újonnan felfedezett szenvedélyük.

– Féltelek – vallotta be a lány. Legutóbb, amikor a férfi hátrahagyta, majdnem elvesztette őt.

– Ne tedd! Minden rendben lesz!

De a félelem nem hagyta elAlyssát. Vigaszt keresve átölelte a férfit, és közelebb húzódott hozzá. Dillon megmerevedett, és Alyssa érezte, hogy a férfi megmozdul benne.

Minden félelem elszállt, helyét a visszatérő vágy első bizsergése vette át.

Kíváncsiságtól hajtva megmozgatta a férfi fölött átvetett lába izmait, csípőjét a férfi csípőjéhez szorította, mélyebbre vonva magába a férfit. A pulzusa megugrott, amikor átjárta a sóvárgás. Hallotta, ahogy Dillon szisszenve felzihál, érezte, ahogy ujjai összeszorulnak a hajában.

– Alyssa! – mondta durván. Bár nyilvánvalóan készen állt arra, hogy újra szeretkezzen, a férfi elhatározta, hogy visszafogja magát. A lány úgy vélte, az ő érdekében.

– Igen? – kérdezte csupa ártatlansággal, és egy kicsit hátrébb húzódott. A férfi megkönnyebbülten felsóhajtott... amíg a nő újra magához nem rántotta.

Felnyögve Alyssa csípőjére ejtette egyik kezét, hogy leállítsa a lány csábító mozdulatait.

– Nem szabad! Túl korai még.

– Tényleg?

– Igen.

– Ó! – Figyelmen kívül hagyva a férfit, Alyssa tovább mozgatta a csípőjét, emlékezve a ritmusra, amire a férfi tanította. Előre és hátra. Együtt és külön. Az étvágy emelkedik. – Egészen biztos vagy benne? – erősködött, elfojtva a késztetést, hogy engedje a kezeinek, hogy felfedezzék a férfit.

– Igen – nyögte a férfi. Észre sem vette, hogy a keze hátracsúszik a lány csípőjénél, hogy megsimogassa a fenekét, és most már sürgette őt. – Mmm. Igen.

A nő elfojtott egy mosolyt. – Nos, te tényleg többet tudsz az ilyesmiről, mint én.

– Többet– motyogta a férfi. – Sokkal többet.

Alyssa szaporábban kapkodott a levegő után, de azért sikerült kimondania: – Akkor meghajlok a nagyobb tudásod előtt. Ha több időre van szükséged, hogy felépülj, akkor egyszerűen vissza kell fognom magam.

– Igen.– A férfi mozdulatlanná vált. Hátradőlve, üveges, gyanakvó szemekkel bámult le a lányra. – Micsoda?

A lány megpróbálta, de nem tudta visszatartani, hogy meg ne ránduljon az ajka.

A férfi felnevetett és átölelte a lányt.

– Te kis ördögfióka! Látod, mit tettél velem? Az ajkaimmondanak egyvalamit, míg a testem mást kiált.

– Nem is vagyok az – erősködött a lány vigyorogva.

– Te nem, mi? Csak a te buja, tökéletesen zavaró alakod!– A férfi keze megtalálta a lány bordáit, és addig csiklandozta, amíg kuncogni nem kezdett, miközben hemperegtek az ágyon.

Amikor végre újra levegőhöz jutott, a férfi rajta feküdt.

Arcán meleg mosoly ragyogott, miközben gyengéd ujjakkal hátrafésülte a lány nedves, kócos haját az arcából.

– Hogy te mennyire csábítasz engem!

A kijelentésének igazsága nagyon is nyilvánvaló volt az övéhez szorított testben.

– A fordítottja is igaz.

– Félek, hogy ez fájna neked. – Biztosan érzékeny még.

– Hallgass a gyógyítódra – tanácsolta a lány egy kacsintással. – Nincs okod arra, hogy abbahagyd a szerelmi kalandjaidat.

– Nos, jó! – A férfi elvigyorodott, és megvonogatta a szemöldökét. – Soha nem merném megtenni, hogy figyelmen kívül hagyjam egy ilyen bölcs asszony tanácsát!

Alyssa örömmel fogadta a csókját, miközben a keze lecsúszott a mellére. Mindazok alatt az idők alatt, amikor megengedte magának, hogy a szeretkezés aktusára gondoljon, álmában sem gondolta volna, hogy azt olyan nevetés és ugratás kísérheti, mint amilyent továbbra is folytattak. Gyengédebb, lassabb, második egyesülésükből talán hiányzott az első kétségbeesett sürgetése, de nem volt kevésbé meghitt vagy megindító.

Később mindketten kimerülten elaludtak.

Összegömbölyödve.

Kiteljesülve.